Miért drágulnak az iPhone-os appok? Nem az infláció miatt
Jelentősen megdrágultak az iOS-es alkalmazásokon belüli vásárlások. Mint kiderült, az Apple egyik olyan funkciója felel ezért, amelyet egyébként nagyon kedvelnek a felhasználók.
Jelentősen megdrágultak az iOS-es alkalmazásokon belüli vásárlások. Mint kiderült, az Apple egyik olyan funkciója felel ezért, amelyet egyébként nagyon kedvelnek a felhasználók.
Az Apple a Studio Display megjelenését követően eltávolította online áruházából a saját megoldásának életszerű konkurenciát jelentő LG UltraFine 5K kijelzőt, amelyet szívesen választottak korábban a Mac-felhasználók.
Észak-dakotai törvényhozók olyasvalamit kényszeríthetnek törvényes úton az Apple-re, ami alapjaiban rengetheti meg a cupertinói cég által gondosan felépített ökoszisztémát, de a Google sem úszná meg.
Jó ideje pletykálják már, hogy az Apple fülhallgatói mellé saját márkás fejhallgatóval is előáll és egy kisebb hangszóróval is – azt viszont még nem tudni, ezt mikorra tervezik. Árulkodó jel lehet, hogy a boltok polcain már felszabadították a készülékeknek a helyet.
Régi Macek, iPodok, furcsa, zseblámpaszerű webkamerák – ilyesmiket látni azon a felvételen, amely egy Apple-bolt belsejében készült, közel 20 évvel ezelőtt.
A koronavírus-járvány szinte mindent a feje tetejére állított, és arra is felkészülhetünk, hogy a levonulása után sem térhetünk vissza többet a régi kerékvágásba. Az Apple is újra gondolta, milyenek legyenek fizikai üzletei a nyitás után.
Vezeték nélküli biztonsági rendszert szabadalmaztatott az Apple. Elege lett abból, hogy időről időre kirabolják az Apple-boltokat.
Néhány másodperc alatt logóötletek tucatjait dobja fel az alábbi iOS-es alkalmazás, amely még azt is megmutatja, hogyan néz ki a logó különböző felületeken.
Kicsit riasztó, hogy már a második iPhone-akkumulátor gyullad ki (pontosabban ez robbant) az Apple akkumulátorcsere-programjában.
Az eddigi jelentések szerint akkumulátorprobléma miatt kapott lángra egy iPhone az egyik svájci Apple Store-ban. Egy ember megsérült.
Amikor az iPadek különböző méreteivel viccelődtek, egy ajtónyi tablet volt a legnagyobb poén. Az Apple most egy ennél is nagyobb Macbookkal állt elő, és az egyik üzletében meg is lehet találni. Pontosabban rajta.
Ahogy már korábban is tudni lehetett, többek között azért függesztette fel az Apple Store a működését, mert új (színű) iPhone-ok érkeztek.
Az Apple online boltjában akkor engedik le – általában csak rövid időre – a virtuális redőnyt, amikor valamilyen új eszköz érkezik. Most is ennek lehetünk tanúi.
Egy háromtagú banda kétszer is rajtaütött az egyik San Franciscó-béli Apple Store-on.